Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Germinis-a sötétség ura (részlet)

 

Germinis

 Az erdő sötét és hideg volt. A szél süvített és kegyetlenül tépkedte a fák lombkoronáját. Kiarán teljesen úrrá lett a félelem, szaladt ahogyan csak a lába bírta. Az ágak recsegtek - ropogtak a talpa alatt. Pontosan nem tudta mi elől menekül, de úgy érezte, hogy mindjárt utoléri. Barna hajában levelek voltak, kezén és lábain kisebb csikarásokból folyt a vér, amiket a hegyes, tüskés - bozótos ágak okoztak, ahogy keresztülvágott rajtuk. A ruhája is tiszta mocsok és sár volt, a felsője és a nadrágja több helyen is elszakadt. Hátranézni nem mert. Tudta, hogy ha megteszi akkor ez a valami biztosan elkapja. Hangosan kapkodta a levegőt a tüdeje égett és a lába is fájt. Már a nyakában érezte az üldözője bűzös leheletét. Még gyorsabb tempót diktált a lábainak nem törődve a fájdalommal minden lépésénél. Úgy érezte mintha már csak fél napja megállás nélkül rohant volna. Újabb és újabb bokrok és fák bukkantak elő a végtelennek tűnő sötétségből szaporítva sebeit. Szeméből már folyt a könny, a világ elhomályosult körülötte.
Mikor már úgy érezte, hogy nem bírja tovább egyszer csak eltűnt a lába alól a talaj. Még fel sem fogta, hogy mi történt már zuhant is lefelé a fekete mélységbe. Egy hatalmasat sikoltott. A szemét behunyta és várta a halált. Ezután érezte, hogy egy ragacsos, puha anyagra esik háttal lefelé. Ez a valami szerencsére felfogta az esését így komolyabban nem sérült meg. Kinyitotta a szemét. De csak annyit látott, hogy egy nagy, mély üregbe esett bele. Remélte, hogy így legalább lerázta az üldözőjét. De csalódnia kellett. Ugyanis hamarosan léptek zaját hallotta. Rá kellett, hogy jöjjön, hogy nincs egyedül. Ahogy a lépések hangja erősödött, úgy nőtt a lányban egyre jobban a félelem is. A szíve a torkában dobogott, de nem hogy mozdulni még levegőt venni sem mert, nehogy észrevegyék. Pedig ez a valami egyenesen felé tartott. Aztán egyszer csak a koromsötétből előbukkant egy nagy sárga szempár. Szinte világítottak a sötétben és fényüktől kirajzolódott a viselőjük alakja is. Kira alig hitt a szemének! Egy hatalmas farkasszerű lény állt előtte. Ez a teremtmény két lábon állt és tekintetéből mérhetetlen gonoszság sugárzott. A lány nem tudott megmozdulni. Érezte, hogy valami a vállaira nehezül és mozdulatlanságra kényszeríti. Valami nyomja lefele oda az üreg aljára és nem képes felkelni onnan. A fekete farkas egyre közelebb jött hozzá egészen addig míg egy hüvelyknyi távolság volt a lány és a teremtmény orra között. Kiara ekkor már reszketett a félelemtől, mert ugyanazt a bűzös leheletet érezte, mint amikor az erdőben menekült. A rettenetes lény ekkor megszólalt:
- Mondtam, hogy állj az én oldalamra Kiara! 
A lány ekkor felismerte a hangot. Ugyanezt a hangot hallotta tegnap a fejében is. Az ereiben szinte megfagyott a vér, teljesen elsápadt.